Mezőgazdasági eszköz- és gépkiállítás - Agrárágazat

Az idei kiállításra a szervezők az előző évet is túlszárnyaló szakmai és közönségprogramokkal készülnek. A szakmai programok változatos témákat dolgoznak fel, így az érdeklődők a színvonalas előadások során megismerhetik a szélsőséges időjárási viszonyok között is eredményes talajművelési eljárásokat, a hatékony műtrágyázással kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket és aktuális információkat kaphatnak a mezőgazdasági gépek fejlődésében érvényesülő tendenciákról. A közönség szórakoztatásáról a fesztivál utcán felállított színpadon a legnépszerűbb hazai előadók gondoskodnak, ugyanakkor, idén a Korda Stúdió belső díszletei is látogathatóak lesznek. Ezekkel kapcsoltban kérdeztük Katona Zsolt Vazult.

 

-         Nagy várakozás előzte meg az első AgrárgépShow-t, hiszen látogatókban, de főleg kiállítókban rég megfogalmazódott az igény egy vidéki gépkiállítás szervezésére.
Az első kiállítás sikerét követően, joggal merül fel a kérdés, hogy mekkora az érdeklődés a második rendezvény kapcsán?

-         Februárban valóban szép eredményekkel zártunk Etyeken, 25.000 látogatót fogadott a Korda Filmstúdió összesen 9000 m2 belterületen és 3.500 m2 külterületen a három nap alatt. Tehát a helyszín a korábbi aggodalmak ellenére bizonyított, a gépforgalmazók jól megközelíthetően, kulturált környezetben és nem utolsó sorban kisebb költségekkel tudtak kiállítani, a látogatók pedig a szakmai programokon túl egy, a megszokottól eltérő kulináris és kulturális programban is részt vehettek, bepillantást nyerve a filmstúdió kulisszatitkaiban.
A második kiállítás szervezése során a leendő kiállítók részéről még nagyobb érdeklődést tapasztaltunk. Egy újabb csarnokkal nőtt a tavalyi kiállítói terület, így több mint 12.000 m2 fedett- és közel 3.000 m2 külterületet osztottunk ki. Sajnos  ebben  az évben több jelentős területet igénylő kiállító is kívül rekedt, mert terület igényüket nem tudtuk kielégíteni. Talán ez bánt bennünket a legjobban.

-         Az elmondottakból következik, hogy rejt-e bővítési lehetőségeket a helyszín, és partner- e a  további fejlesztésekben a Korda Stúdió, azaz  ?meddig lehet még nyújtózkodni??

-         Az idei tapasztalatokból kiindulva a Filmstúdióval közösen már hosszabb távra gondolkodunk és közös fejlesztésekre is nyitottak vagyunk, kifejezetten az agrárszektor igényeihez igazodva. A kiállítás megnyitóján jelentjük majd be, hogy közösen felépítünk egy 10.000 m2-es nagycsarnokot, így több mint 25.000 m2 fedett kiállítói terület áll majd a jövőben rendelkezésre. Ez természetesen azt is jelenti, hogy évközben további más témájú kiállítások is megrendezésre kerülhetnek, mert az új csarnok alapvetően kiállítási célokat fog kiszolgálni.  

-         Milyen szakmai programokkal várják azokat az érdeklődőket, akik szakmai fórumnak, mintegy ?továbbképzésnek? tekintenek egy szakkiállítást?

-         A szakmai programok között szerepel Dr. Birkás Márta, Dr. Hajdú József, valamint Dr. Gyuricza Csaba előadásai. A gazdálkodók így előadást hallhatnak arról, hogy a szokásos talajművelés inkább ront, mint használ a szélsőséges időjárási körülmények között. Megismerhetik a legújabb tendenciákat a mezőgazdasági gépek fejlődésében, valamint átfogó képet nyerhetnek az energetikai célú biomassza termelésről is. Az előadások közt a magyar műtrágyagyártás történetéről és a legújabb kutatási eredményekről is hallhatnak. A rendezvény ideje alatt a magyar műtrágyagyártás történetét bemutató reprezentatív kiállítás is látható lesz.

-         A látogató nagyközönség részére milyen egyéb programokkal készülnek?

-         Az idei kiállítás sokkal látványosabb lesz, kinyitják az egész stúdiót, a látogatok így a Katedrális és a Borgias filmsorozat beltéri díszleteit is megtekinthetik. A New York streeten kaszkadőr show és traktorhúzó versennyel várjuk az izgalmakat kedvelőket, a fesztivál utcán több mint 70 vásározó biztosítja vidéki árakon a vidéki hangulatot. A színpadon többek között az Irigy Hónaljmirigy, Wolf Kati, Kökény Attila és Charlie biztosítja a remek hangulatot. A kiállítói és látogatói kényelmet szolgálja a tópart és a Látogató Központ között újonnan épült, 400 fő befogadására alkalmas Panoráma éttereme és a Filmstúdió előtt létesített 1.000 férőhelyes parkoló is.

Tehát most is, mint az első alkalommal: ?már tényleg csak a jó hangulatot kell hozzátenni?.

-         Köszönöm a beszélgetést, találkozunk Etyeken 2012. január 26 és 28 között.

 

Hirdetés

Bejelentkezés