Mezőgazdasági eszköz- és gépkiállítás - Agrárágazat
Az idei kiállítás után várható volt az igény az ismétlésre. Mégis váratlan az a fordulatokkal teli szakmai igény, ami a soron következő Agrárgép Show-t övezi a beharangozása óta. Az első kiállítás tapasztalatairól, a sikerről és a 2012. januári ismétlésről kérdeztem Katona Zsolt Vazult, a szakkiállítást szervező Capital Invested & Marketing Kft. ügyvezető igazgatóját két hónappal a nyitás előtt.
- Nagy várakozás előzte meg az első AgrárgépShow-t, hiszen látogatókban, de főleg kiállítókban rég megfogalmazódott az igény egy vidéki gépkiállítás szervezésére. Részben vannak is erre próbálkozások, sőt gépkereskedő cégek összefogással regionális rendezvényeken próbálják egyre gyakrabban elérni és megszólítani a gazdálkodókat. Az első kiállítás sikereire támaszkodva hátradőlhet-e a szervező az ?ismétlésre? gondolva?
- Februárban valóban szép eredményekkel zártunk Etyeken, 25.000 látogatót fogadott a Korda Filmstúdió összesen 9000 m2 belterületen és 3.500 m2 külterületen a három nap alatt. Tehát a helyszín a korábbi aggodalmak ellenére bizonyított, a gépforgalmazók jól megközelíthetően, kulturált környezetben és nem utolsó sorban kisebb költségekkel tudtak kiállítani, a látogatók pedig a szakmai programokon túl egy, a megszokottól eltérő kulináris és kulturális programban is részt vehettek, bepillantást nyerve a filmstúdió kulisszatitkaiban.
Hátradőlnünk azonban korántsem lehetett, mert a szakmai szövetségek döntésének hiányában a következő kiállítás időpontja kérdésessé vált. A szakma döntéshozókkal és a Filmstúdióval történt egyeztetése után csak az év második felében dőlt el a végleges, 2012. január 26-28. közötti időpont. Tehát hátradőlés helyett szoros tervezéssel teltek az elmúlt hónapok.
- Az eltelt látszólag rövid idő ellenére már telt házról számolt be, az időpont hivatalos bejelentése óta, miközben folyamatosan érkeznek még a jelentkezések, helyfoglalási igények. Mekkora bővítési lehetőségeket rejt még a helyszín, ?meddig lehet még nyújtózkodni??
- Már most látjuk, hogy túljelentkezésekkel kell számolnunk, de senkit nem fogunk visszautasítani sem, sőt igyekszünk biztosítani a gépeknek és szolgáltatásoknak szükséges méretű kiállítói területeket. Ennek érdekében összesen 14-15.000 m2-en fogunk kiállítási területet biztosítani partnereinknek, amiből a belterület további csarnokot megnyitva már 10.000 m2. A rendkívüli esetekre is van már ?forgatókönyvünk?, tehát nem okoz gondot a hirtelen jelentkező érdeklődői hullám sem. Az idei tapasztalatokból tanulva a Filmstúdióval közösen már hosszabb távra gondolva közös fejlesztésekre is nyitottak vagyunk, kifejezetten az agrárszektor igényeihez igazodva.
- Milyen szakmai programokkal várják azokat az érdeklődőket, akik szakmai fórumnak, mintegy ?továbbképzésnek? tekintenek egy szakkiállítást?
- Három fő téma köré csoportosítottuk a szakmai fórumokat, amiből a gépújdonságok bemutatása természetesen elengedhetetlen egy gépkiállításon, a jelenleg is folyamatban lévő gazdasági és földpiaci változások kapcsán hatalmas igény merült fel az agrárpolitikai előadások és vitafórumok iránt. A növénytermesztők érdeklődésére számítunk a Magyar Műtrágyagyártás története című kiállítás és a hozzá kapcsolódó előadások kapcsán.
- A jelentkezők számán és az ezzel járó kiállítási terület bővítésén kívül számíthatunk-e egyéb meglepetésekre?
- Az idei kiállítás sokkal látványosabb lesz, kinyitják az egész stúdiót, a látogatok így a Katedrális és a Borgias filmsorozat beltéri díszleteit is megtekinthetik. A New York streeten kaszkadőr show és traktorhúzó versennyel várjuk az izgalmakat kedvelőket, a fesztivál utcán több mint 70 vásározó biztosítja vidéki árakon a vidéki hangulatot. A kiállítói és látogatói kényelmet szolgálja a tópart és a Látogató Központ között újonnan épült, 400 fő befogadására alkalmas Panoráma étterem és a Filmstúdió előtt létesített 1.000 férőhelyes parkoló is.
Ami változatlan: továbbra is kedvező áron, a megszokott 500 forintos belépőjeggyel látogatható a kiállítás, de természetesen a gyermekeknek és nyugdíjasoknak ingyenes a belépés, és a családoknak is további kedvezményt tudunk nyújtani.
Tehát most is, mint az első alkalommal: ?Ehhez már tényleg csak a jó hangulatot kell hozzátenni?.
- Köszönöm a beszélgetést, találkozunk Etyeken 2012. január 26 és 28 között.



